Ebben a nehéz világban igazán üdítő arról hallani, hogy házaspárok jóban – rosszban ötven vagy éppen hatvan éve együtt vannak. Így gondolta ezt Újbuda Önkormányzata is, és meghívta egy ismétlő fogadalomtételre valamint egy ebéddel egybekötött koccintásra a kerületben élő párokat.

10 házaspár érkezett az eseményre - akik közül egy pár már a hatvanadik évfordulón is túl van - , hogy  anyakönyvvezető jelenlétében és Hoffman Tamás Újbuda polgármesterének társaságában újra fogadalmat tegyenek és felhúzzák egymás ujjára az összetartozás gyűrűjét.

Az üdvözlő pezsgő után a párok bevonultak, és apró könnyek, de annál nagyobb mosolyok közepette megtörtént a fogadalom, a gyűrűzés és aláírásukkal is megerősítették, hogy jóban és rosszban is összetartanak. Ezt követően az önkormányzat ünnepi ebéddel lepte meg a friss házasokat.

A tíz pár között ott volt Oszoli Béla és felesége Rózsika is, akik 1961 decemberében keltek egybe. Az újra ifjú pár eredetileg családi ünnepséget szeretett volna, hogy közösen ünnepeljék ezt a félévszázados jubileumot, de sajnos a gazdasági válság elsodorta az ötletet. A szerencse azonban a segítségükre sietett, az Újbuda újságba bújtatva. Ott olvasta ugyanis az „ifjú” férj, hogy ötvenéves házasságukat 2011-ben betöltő párokat keres az önkormányzat. Titokban elküldte a szükséges papírokat és csak akkor számolt be feleségének, Rózsikának akciójáról, mikor megérkezett a hivatalból a meghívó.

Nagy volt a meglepetés, még nagyobb az öröm, hogy ilyen szép ünnepség keretében újra átélhetik az ötven év előtti eseményeket, hogy néhány perc erejéig újra ott fogja egymás kezét az a szép fiatal lány és az a jóképű fiatalember, mint akkor, mint azóta mindig, jóban és rosszban.

Jó dolog, ha ebben a rohanó, sokszor cudar világban vannak szép szentimentális történetek, és eszébe jut egy hivatalnak, hogy megörvendeztessen arra érdemes embereket.

A pezsgős koccintás, a fogadalom és az ünnepi ebéd mellé emléklap is járt, amelyen egy Ady vers néhány sorával tisztelték meg az újra házasulandókat. Képek a Galériában (szolcsánszky)

„…Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet…”

(Ady Endre : Őrizem a szemed )