Csillag Ádám alternatív Pulitzer-díjas dokumentumfilmest tünteti ki idén Libik György-díjjal a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete. A filmvetítéssel egybekötött díjátadás 2013. november 20-án, szerdán, 17 órai kezdettel lesz a Filmes házban (Budapest, Ráday utca 37/K), köszöntőt mond Dénes Gábor filmrendező.

A szervezet 2012-ben, ifj. Donáth Ferenc elnök ötlete alapján alapította a díjat, a Raoul Wallenberg munkatársaként a bátorságáról nevezetes Libik György síelő emlékére. A díjban azok részesülnek, akik a szabadságért és a demokratikus újrakezdésért kockázatot vállalnak, szembeszállnak az erőszak, a rasszizmus, a diktatúra képviselőivel. Az első díjazott tavaly Andrassew Iván, a Népszava hírlapírója és publicistája volt.

Az ünnepségen látható lesz Csillag Ádám idén tavasszal készített, azóta híressé vált budapesti diáklázadást dokumentáló filmje, amelyben megörökíti az egyetemisták tüntetéseit és bemutatja, hogy a konzervatív szemléletű FIDESZ-KDNP kormányzat hogyan szűkíti le döntéseivel a hátrányos helyzetű tanulók egyetemekre való bejutásának lehetőségét.  

Csillag Ádám a doku-videókat saját erőből mindenféle támogatás nélkül készíti. Sajnos a tartalékai végére ért, így ezt a tevékenységet csak a közösség támogatásával tudja folytatni. Ezért számára a szervezet a díjátadáson perselygyűjtést is rendez, s a befolyt összeget az ünnepség végén átadják.

A díjátadáson részt vesz az 1956-ban Párizsba emigrált és húsz éve hazatelepült Libik André filmproducer – Libik György öccse – akitől szintén levetítik „Öt új, egy ököl” című német dokumentumfilmjét a berlini diáklázadásról. A magyar szöveget Zsolnai Júlia mondja alá.

Libik André így emlékszik vissza bátyjára, Libik Györgyre:

„Libik Gyuri 1919-ben született, nálam tizenhárom évvel volt idősebb. Fiatalon kalandozott – több gimnáziumból kirúgták, aztán beállt a műegyetemre gépészmérnök hallgatónak.

Imádott síelni. Akkoriban ezt a rendkívül elit és drága sportot csak azért engedhette meg magának, mert apánk gazdag üzletemberként finanszírozta a sportkarrierjét. Nagyon jó síelő volt, két olimpián is indult a magyar válogatott csapatában.

Rózsadombon volt a villánk, a Fillér utca és a Bimbó út sarkán, pont szemben a Dréher kastéllyal. Gyuri az erdélyi hegyekbe járt felkészülni a versenyekre, ahol 1942-ben megismerkedett egy nagyon csinos, szintén fantasztikusan síelő kislánnyal, akit úgy hívtak, hogy Szent-Györgyi Kornélia. (Nellinek szerette, ha szólítják.) Ő volt Szent-Györgyi Albert egyetlen lánya. Udvarolt Nellinek, aztán elvette feleségül. Albi bácsi a házasságba nemcsak hogy beleegyezett, hanem nagyon örült neki, szerette Gyurit: ő is síelt, ha nem is olyan fantasztikusan, mint az én drága testvérem.

A bátyám 1943-ban belépett a kommunista pártba, és fegyveres ellenálló lett belőle. Én magam láttam kézigránátot, pisztolyt nála. Egy akciójáról is tudok: a Gellért szálló előtt volt egy német légelhárító ágyúállás, amit felrobbantottak. Tudom, maradt még légelhárító ágyújuk a németeknek, de Libik Gyuri megcselekedte, amit megkövetelt a haza.

Szent-Györgyi Albertet személyesen Hitler ítélte halálra: Albi bácsi bujkált, így lakott egy darabig nálunk is a rózsadombi villánkban. De lakott ott Major Tamás, Kállai Gyula a későbbi miniszterelnök – a becenevén, Gyufa. A bátyám természetesen ismerte Donáth Ferencet, Kádár Jánost is, de ő inkább magányos harcosként dolgozott, bár tagja volt egy ellenálló csoportnak. Életveszélyben volt, ez kétségtelen. Majd jött a felszabadulás. A bátyám akkor eltűnt, nem tudtuk mi van vele.

Mi Rózsadombon éltük át az ostromot: édesapám idejekorán csináltatott egy bunkert a kertben, ott dekkoltunk szerencsére, mert bombatalálatot kapott a villánk.

Bejöttek az első oroszok, szedett-vedett állapotban érkeztek, rémesen néztek ki. A Wehrmacht öltözékét Hugo Boss tervezte, fess egyenruhák voltak, nem úgy, mint a szovjet hadsereg katonáié.  A Porsche tervezője is személyes jó barátja volt Hitlernek és Messersmith is náci professzor volt. Ilyen idők voltak. Ettől még a Porsche nagyszerű autó. Ez akkoriban a többség számára normális hozzáállás volt a nácikhoz, de azért akadt, aki nem volt ilyen.

(…)

1945 januárjában hallottuk, hogy kitörés lesz a várból, és a rózsadombi házunk pont a németek útjába fog esni.  Úgyhogy elmenekültünk: apámnak volt egy birtoka Nagytétényben, egy kis kúriával, amit a Zsilinszky családtól vásárolt – a Bajcsy csak felvett nevük volt – és gyalog elindultunk oda. Szerencsénk is volt, mert nem sokkal az indulásunk után a Szilágyi Erzsébet fasoron színtiszta magyarsággal megszólított bennünket nagyon kedvesen egy szovjet őrnagy: kik vagyunk, mit csinálunk.

Apám elmondta, hogy Gyuri, Szent-Györgyi Albert veje és a Várbeli kitörés elöl, Nagytéténybe menekülünk. Az őrnagy ismerte és tisztelte Albi bácsit, ezért adott mellénk egy katonát, aki egy darabig elkísért. 

Hát nem volt közel Nagytétény, csak egyszer szálltunk meg éjszakára egy kocsmában. Apámnak volt egy kis pénze. Még érvényes volt a pengő, ha nem is ért sokat. Aztán hajnalban a nagytétényi házunk előtt megállt egy szovjet katonai teherautó, kiugrott belőle a bátyám: nyomás fel a kocsira mondta, megyünk Szegedre az apósához, Szent-Györgyi Alberthez. Apám, nem akart jönni, mert itt volt az irodája, az üzlete, csak én ültem fel a kocsira.

Tehát lementünk Szegedre Albi bácsihoz. A bátyám akkor Vas Zoltánnal dolgozott, majd Gerő Ernő titkára lett. Gerő akkor közlekedési miniszter volt, és sok nyelvet beszélt, de a bátyám még többet. A vasúti mozdonyokat, vagy a németek, vagy az oroszok, elvitték a háborúba, ezért Gerő és a bátyám együtt mentek Párizsba, ahol az amerikaiaktól megkapták a híres 424-es mozdonyokat: ezekkel kezdett el újra a MÁV működni. Az amerikai mozdonyok jók voltak és sokáig szolgáltak még.

Gyuri ezután gépészmérnökként dolgozott, majd nagyon okosan elmenekült Ajkára. Ez akkor egy szovjet vállalat volt, és a vezérigazgató nem engedte be az ÁVH-át. Amíg jó a termelés kussoljatok, addig nem érdekel, hogy ki itt a titoista, meg a diverzáns, tessék dolgozni! Őt nem érdekelte csak a termelés. Az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) nem mert egy kukkot sem szólni, mert ugye szovjet az igazgató elvtárs.

Majd kitört ’56, és a bátyám ott volt a parlamentben: Gyuri jól ismerte még régről Vásárhelyit, Losonczit, Haraszti Sándort és a többieket. Komoly munkaerőhiány volt, mert a titkárnők nem tudtak bejárni, dolgozni – nem volt közlekedés. Ott akkor csak csupa tábornok volt, közkatona nem nagyon. A bátyám fogalmazta meg a „Semlegességi nyilatkozatot”. Benne is volt az ENSZ-jelentésben, csak elírták a nevét Liebiknek. Így volt rajta a plakátokon. Ez volt az egyik első plakát, melyet a forradalmi Budapesten október 23-án, 24-én sokszorosítva kiragasztgattak.

Gyuri novemberre végig gondolta, hogy jó lesz lelépni az országból, mert a kötélen fogja találni magát – valószínű, hogy így lett volna. De igazán maradt volna még. Mondom, elment az eszed?

A lényeg, hogy a bátyám még maradt itthon, én meg úgy tudtam elmenni nyugatra, hogy a TEFU vezérigazgatója (Teher - Fuvarozó Vállalat) Martis Béla nevű régi ellenálló kommunista volt, egy nagyon derék, végtelenül segítőkész pasi. Édesapámat elhelyezte anyagbeszerzőnek, ami arisztokratikus állás volt akkoriban. Azt mondta Martis Béla, édesapám is ott volt akkor: Andriska, megy egy teherautó Győrbe, fel tudlak rá ültetni benneteket a haveroddal, (Szilasi Gábor) ott aztán már csináld, ahogy akarod. Mondom, jó.

(…)

A bátyám pedig úgy jutott ki az országból, hogy elment az olimpiai válogatottal síelni Zakopanéba 1957 márciusában. Meghívták a lengyel síelők. Én akkor már Párizsban voltam, és írt nekem egy levelet, amiből csak egy mondatot ragadok ki: „…a lengyelek csodálatosan viselkednek, odaadnák az utolsó ingüket is, ha volna nekik.”

Aztán Varsóban bement a svéd követségre, és miután egy darabig az illegális kommunista párt és Wallenberg összekötője volt, egy pár napig Wallenberg sofőrje is, így ismerte Per Anger urat. A lengyelek felrakták Gdańskban egy svéd hajóra mindennemű okmány nélkül: a svédek azonnal befogadták és villámgyorsan állampolgárságot kapott, pedig egy árva szót sem beszélt a nyelvükön.

Amikor az én derék bátyám 1995-ben meghalt, akkor Per Anger a svéd külügyi államtitkár búcsúztatta el. Ott volt a nagykövet is. Magyar részről Vásárhelyi Miklós búcsúztatta. Aztán fölmentünk a normafához, ahol először síelt, és szétszórtuk a hamvait: ez volt a végakarata.”

André Libik, a Libik György-díj egyik megalapítója 1932-ben született Budapesten, itt járt általános, majd középiskolába is.

1951-1952-ben beiratkozott a Magyar Film Akadémiára, de politikai okokból el kellett hagynia.

1952-1956 között Jean Anouilh, Georges Sadoul és Balázs Béla műveit fordította magyarra.

1956-ban részt vett a magyar forradalomban, majd a családjával el kellett hagynia az országot. Párizsban telepedett le.

1957-1960 között három rövidfilmet írt és rendezett, amelyeket a francia Vöröskereszt finanszírozott: Un Homme dans l'Inhumanité, Sans Passeport és Terre Retrouvée.

1960-tól 1962-ig Nigériában a Tájékoztatási Minisztérium Film osztályának a vezetője lett. Ő volt a producere és rendezője a híradónak és különböző dokumentumfilmeknek.

1962-ben a nigériai küldöttséget vezette a Berlini Filmfesztiválon, ahol az Ősök című dokumentumfilmjével elnyerte az Ezüst Medve-díjat. Ezt követően telepedett le Nyugat-Berlinben.

1962-1972 között rendezője és producere volt számos német és amerikai tévéfilmnek.1972-ben Münchenben telepedett le és német állampolgár lett. Létrehozta saját produkciós cégét, az "André Libik Filmproduktion"-t.

1972-1992 között írt, rendezett és producere volt sok német tévéfilmnek. A nemzetközi koprodukciók specialistájaként tartották számon. André Libik különböző nemzetközi és német tévédíjat nyert, alapító tagja volt a Német Film és TV producerek Szövetségének.

1992-ben visszatelepült Magyarországra és folytatta a filmkészítést. Egyik kezdeményezője volt az "ALFA TV" projektnek.

1996-ban a Magyar Kulturális Minisztériumtól az Európai Filmakadémia Tagjaként megkapta a "Golden Butterfly" Díjat.

1997-2000 között a nemzetközi ügyek igazgatója volt az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága Regionális Központjában, Budapesten.

1999-től 2001-ig gyártásvezető volt különböző komolyabb német tévéprodukciókban.

2000-ben megjelent önéletrajzi könyve, a „Csinos lányok és terroristák’, amely jelentős kritikai elismerést kapott.

2002-2006 között a közép- és kelet-európai Környezetfejlesztési Intézet nemzetközi ügyek igazgatója volt.

2006-ban másodszorra is kiadták életrajzi könyvét.

2007-től a Széchenyi Tudományos Társaság nemzetközi ügyekért felelős igazgatója, 2008-2010 között főtitkára volt.

Csillag Ádám 1954-ben született Budapesten. Apja Csillag Tamás, író, édesanyja pedig irodalomtanár. Az Apáczai Csere János és a Táncsics Mihály Gimnáziumokba járt. 1975 óta dolgozik a filmszakmában. Tizennégy magyar játékfilm forgatásán volt rendezőasszisztens. 1980-1984 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Fábri Zoltán és Gábor Pál tanítványaként. A Balázs Béla Stúdióban készítette első dokumentumfilmjét, a nagy visszhangot keltett „Dunaszaurusz”-t (1984-1988). A film a Bős-Nagymarosi Vízlépcső történetét ábrázolja, megszólaltatva az elhallgattatott tudósokat, az illegalitásban szervezkedő környezetvédőket. A filmet azonnal betiltották.

A Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége Dokumentumfilm Szekció vezetőségének tagja, a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége Etikai Bizottságának, és a Duna Kör Elnökségének tagja.

Független, kritikus, értelmiségi szemszögből készülő dokumentumfilmekre egyre nagyobb szükség van a mai Magyarországon.

Csillag Ádám viszonylag szerény eszközökkel – egyetlen felvevőgéppel, otthoni vágókapacitással, professzionális stúdióháttér nélkül a magyar valóság olyan történéseit örökíti meg, melyek bemutatása az audiovizuális médiából vagy teljesen kimaradnak, vagy értéküknek, jelentőségüknek nem megfelelően, időnként pedig tudatos torzítással, elhallgatással, esetleg egyenesen hazugsággal jelennek meg.

Az elmúlt hónapokban készült dokumentumvideók témái többek között a következők voltak: a magyar társadalom médiatörvényre adott sokrétű válaszainak bemutatása, a Beszélő felolvasóestje, egyetemista fiatalok demonstrációja Mong Attila védelmében, valamint az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” elnevezésű Facebook-közösség önszerveződése által szervezett tüntetések dokumentálása.

Csillag elsőként ajánlott méltó, alternatív megszólalási lehetőséget a jobboldali kormánypárti média, valamint a szélsőségesen jobboldali irányítottságú magyar televízió és az elszámoltatási kormánybiztos által kínpadra fektetett, „csalással”, „korrupcióval” vádolt liberális bandaként kezelt filozófusoknak, Heller Ágnesnek, Vajda Mihálynak, Radnóti Sándornak vagy ifj. Geréby Györgynek.

Csillag Ádám beszámolt a romagyilkosságról tartott megemlékezésekről, a gyöngyöspatai és hejőszalontai cigányok megfélemlítéséről és sok más általa fontosnak tartott eseményről, amelyek a magyar audiovizuális médiában nem, vagy nem a jelentőségüknek megfelelő módon jelentek meg. Csillag Ádám a nézőre bízza filmje tárgyáról az ítélet alkotását, igényli a néző erőfeszítését, hogy az átélje, és ezáltal megértse, majd magáévá tegye az ábrázolt társadalmi konfliktusban részt vevő szereplők indítékait, érdekeit és értékeit. Munkamódszerével jelenlétet biztosít, belehelyezi nézőjét a cselekmény helyébe és idejébe, miközben igyekszik mindent és mindenkit jól megnézni, illetve megmutatni, a történettel együtt élve kiemelni a legfontosabb részleteket, kamerájával megtalálni és annak mozgásával bemutatni az összefüggéseket. Egykamerás hosszú beállítások ezek, a jelenetek zömében kamerában vágva, egy régóta létező magyar filmes hagyomány eszközével.

Ezeket a videó-dokumentumokat saját erőből, mindenféle támogatás nélkül készíti el. Sajnos a tartalékai végére ért, ezért ezt a tevékenységet csak a közösség támogatásával tudja folytatni.

Amennyiben fontosnak és folytatandónak tartja ennek a hiánypótló közszolgálati tevékenységnek a folytatását, arra kérjük, adományával segítse, hogy ezek a dokumentumfilmek továbbra is elkészülhessenek, és széles körben, ingyen hozzáférhetőek legyenek a jövőben is.

A filmvetítéssel egybekötött Libik György Díj átadása 2013. november 20-án, szerdán, 17 órai kezdettel lesz a Bp., IX. ker. Ráday utca 37/K szám alatti Filmes házban.

Forrás: Láng Judit