Molnár Gyula koncepciós per áldozata |
2013-10-30 23:09:42 |
Alkotmány nincs, csak alaptörvény, de az Alkotmány bírósága megmaradt. Ha a helyükben lennék, villanyborotvát használnék, mert tükörbe nézni nem tudnék. Úgy látom, újabb bíró szeretné felvenni A Talárt egy Ember becsülete árán… De ki is az a Nehrer Péter? Ő az a bíró, aki, miután első fokon bűncselekmény hiányában felmentették Molnár Gyulát, másodfokon azzal kezdte a tárgyalást, hogy ügyészi kérés nélkül prejudikált, azaz közölte, hogy az ügyben a vádiratban foglaltaknál súlyosabb bűncselekmény is megállhatna. Senki nem kérdezte. Senki nem kérte, hogy ezt fejtse ki. Nem volt ilyen indítvány az ügyészség fellebbezésében. Kicsit az volt ember érzése, mint harminc-negyven évvel ezelőtt, amikor egy-egy nagyobb érdeklődésre számot tartó büntetőügyben az volt a hír, hogy: „a terhelt öt év börtönt kapott, mind az ügyész, mind a védő súlyosbításért fellebbezett”. Feladat volt, mint ahogy most is. A feladatot pedig teljesíteni kell a Fidesz világában, akkor is, ha az ellentmond a józan észnek és a tényeknek.
Hogy honnan lehet sejteni, hogy fent nevezett alkotmánybíró akar lenni? Nos, úgy tűnik, jogi területen itt fizeti ki a Fidesz-rendszer a lakájait. Balsai István megírta a maga jelentését a 2006 őszi eseményekről, szerintem jelentősen manipulálva a valóságot. Hol kötött ki? Hát persze, hogy az Alkotmánybíróságon. Jóformán a képviselői padsorból, ahol nyilván jelentős elméleti kutatásokat végzett az alkotmányjog területén. Emlékezzünk meg Szívós Máriáról is, akinek kimagasló alkotmányjogi érdeme, hogy a Fővárosi Bíróság bírájaként sorra szüntette meg a 2006 őszén őrjöngő csürhéből kiemelt garázdák előzetes letartóztatását, de természetesen a Hagyó-ügyben nem volt ennyire lágyszívű.
Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor elmondhatjuk: Nehrer Pétert az Isten sem menti meg attól, hogy alkotmánybíró legyen, miután nyolc hónap letöltendő börtönre ítélte Molnár Gyulát, Újbuda volt polgármesterét nagy szolgálatot téve ezzel a fidesznek. Mindezt úgy, hogy – mint Molnár Gyula blogján olvashatjuk - „Az elsőfokú bíróság egy éves tárgyalási folyamat végén nyilvánvalóvá tette, hogy a vádban megfogalmazott és a sajtóban ehhez hozzátett állítások nem feleltek meg a valóságnak, az ügyészség állítása megalapozatlan, a vádiratban foglaltak nem állják meg a helyüket, semmilyen vagyoni kár nem keletkezett, a folyamat minden egyes lépése törvényes volt” (bővebben: http://envarosom.blog.hu/).
Ez a Fidesz világa: mindenkit megfélemlíteni, mindenkit vazallussá tenni. Mindenkit feljelenteni. Tönkretenni olyan emberek életét, egzisztenciáját, karrierjét, akik semmivel nem vétettek többet, – sőt! – mint maguk a vádlók. Koncepciós perek garmadát indítani, valamelyik majd csak talál olyan bírót, aki megteszi nekik…!
Ez az ügy most talált!
Szerencsére van még egy lépcső, a Kúria dönt majd Molnár Gyula dolgában, és szeretnék abban hinni, hogy van még szakmai és emberi önbecsülés, nemcsak politikai indulat, ami felülírja a tényeket, a morált, az emberséget és a szakmaiságot!
Mondják: ha tudni akarod, hogy mitől fél az ellenséged, azt figyeld, mivel akar félelmet ébreszteni benned. Hát csak féljenek!
BAX Utoljára frissítve: 2013-10-31 06:15:01 |