. Ma Hortenzia, Gergő napja van.
Szabadesés a Bárkában
2011-10-16 21:32:01
Szabadesés a Bárkában

Szabadesés a Bárkában

Elindult a2011/12  színházi évad, amely sajnos ezen az őszön sem mentes a kisebb - nagyobb és még nagyobb botrányoktól, Szerencsénkre azért két botrány között színházról is esik szó és van róla „igazi” híradás is.

Az elmúlt hétvégén a józsefvárosi Bárkában volt bemutató. Egy ír  kortárs, Michael West darabját állították színpadra Szabadesés címmel, a hírek szerint a dublini ősbemutató után Magyarországon először. 

 


Azt olvastam; „Szabadeséssel Michael West olyan egyetemes élményt hozott létre, ami bármely színpadon megállja a helyét. Függetlenül attól, hogy a főszereplő ír, semmi sem gátolhat meg egy berlini vagy burbanki nézőt abban, hogy azonosuljon az élményeivel. Egy középkorú ember szélütést kap, és a szemünk előtt látjuk leperegni az életét. Egyszerű ötlet, ami az írás érzékiségében és elsöprő erejében ölt testet.”( (Herald HQ)

Igen, ez a néhány mondat nagyon tömören fogalmazza meg azt fajta élményt, érzést, amivel a néző szembesül abban a szűk két órában, amit együtt töltöttünk a darabbal a színháztérben. A rendező, Göttinger Pál szerint ez a színdarab is az elszámoltatás problémáját járja körül,  aki itt nyilván nem a kaszinó projektre, vagy autópálya építésekre, de nem is uniós pénzek vélt vagy  valós  elszámoltatására gondol, hanem arra az egyszerű képletre, hogy az atyák miképpen  is tudnak a fiúk felé elszámolni a nekik kirótt élettel.

Főhősünk, (Kálid Artúr) a középkorú apa és férj váratlanul a kórházban találja magát, és élet halál között lebegve lepereg élete filmje, de legalábbis az említésre méltó mozaikokba mi is betekinthetünk.

A játék egy keretbe ágyazva esik meg a szemünk előtt. : A középiskolás fiút a suliba járás helyett jobban izgatja a filmezés, így a gimis unalom helyett apával beszélget a kamerán keresztül, hogy így lássa őt el életre szóló használható bölcsességekkel.

Az előadás kezdetén, mikor a filmes elemek is bekapcsolódnak a produkcióba a néző kissé legyint, hogy az oly divatos, gyakran funkció nélküli filmszerűség is belekerült a produkcióba. Azonban percről percre kiderül, hogy ennek itt és most helye van, funkciója van, és egy idő után észre sem vesszük a kamerával mászkáló fiatalembert. Fantasztikus arcok, hangulatok, történések bontakoznak ki a kamera segítségével, amit egy „szimpla” színházi előadáson sosem élhetnénk át.  A szemünk automatikusan vándorol a vászon és a színpad között, ez egyáltalán nem zavaró, és valahogy a néző önkéntelen ráérez, hogy a színpadra vagy éppen a vetítőre összpontosítson.  Mert cikázunk térben és időben is egyfolytában, hol ma vagyunk, és most, hol a gyerekkori múltba, hol éppen tegnapba barangolunk,  vagy a közelmúltban járunk, ehhez képest már semmi , hogy a szemünk is keresi a helyét az élő  és vetített kép között:  A főhős,  ahogy az intenzíven várja, hogy történjen vele valami,  kívülről látja az eseményeket, de nem tud beleszólni,  nem tud védekezni a történések ellen. Úgy tűnik az ember ilyen helyzetekben inkább a szépre és a jóra, meg tán a humorosra igyekszik csak emlékezni, és keresi, sőt igyekszik szavakba önteni életének értelmét, ami kutatásra a napi verkli során nem igen tudott időt szakítani.

Ez történik a színpadon és Kálid játszótársai segítségével, akik több szerepbe is belebújnak ezen az estén, felvillantja élete fontos jó és rossz pillanatait is. A térben és időben barangolást a filmes segítség mellett a fehér függönyös terek, minimalista díszletek is nagyon jól szolgálják, ahogy könnyedén kinyitnak, vagy éppen bezárnak egy teret, új idősíkba kerülnek a dolgok, s máris érezzük mi nézők is, hogy az élet egy újabb fejezetéhez érkeztünk.

Nem történik a Bárka színpadán semmi különös, egy átlagos élet, átlagosan szép és fájdalmas epizódjainak tanúi lehetünk, de éppen ez benne a szép, hisz két órán át úgy érezhetjük, hogy a mi életünk meséje zajlik ott, akár apák, akár fiúk vagyunk. Ráadásul a sok múltba nézés és némely „önmarcangolás” a végén happy endbe csap, hisz főhősünkben felülkerekedik az élet igenlése, összeszedi iszonyatos nagy erejét, és megmozdítja a lábujját… Van még remény,és saját igazságát mindenki csak a maga útját járva találhatja meg.

(szy- fotók: Bárka Színház)

További híreink
A BKV olyan helyről indítana nosztalgia-villamost kétezer forintos jegyárral, ahol még sínek sincsenek
A BKV Zrt. olyan helyről indítana szombaton nosztalgia-villamost, ahol még sínek sincsenek. A sajtónak kiküldött értesítésben az indulási helyként a kőbányai Kápolna tér ...
2018-11-15 17:52:29, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Életmorzsák: Egy a szülő, sok a gyerek – melyiket szeresse..?
Anyukám egy nagyon érdekes asszony volt... Nem tudom, hogy mikor kisbaba voltam, akkor milyen volt, de amennyire csak vissza tudok emlékezni, sosem volt az az ölelgetős,...
2018-11-11 19:21:35, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Olyan történt, amit Bródy sem gondolt, hogy akad rádió, ami leadja új rendszerkritikus dalát
A 24.hu idézi Bródy Jánost, aki úgy nyilatkozott, hogy az új dala nem rádióbarát, mert túl politikus, rendszerkritikus ahhoz, hogy a rádiók játsszák.
2018-11-10 15:00:44, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bemegyek a magánklinika orvosához, horribilis összegért, amelyet csak családi-baráti támogatással tudok kifize...
Bővebben >>