Hazánkban a legtöbb embernek a szurkolásról az NB1 prominens futballcsapatainak fanatikus szurkolói jutnak eszünkbe. Lehet másképp is buzdítani kedvenc csapatunkat. Kovácsik Ritának köszönhetjük, hogy szélesebb körben kezd teret nyerni egy sportág Magyarországon: a cheerleading.

Aki látott már külföldi mérkőzéseket annak azonnal bevillannak a csinos lányok (néha fiúk is) hatalmas pomponok kíséretében. Ennél azonban jóval többről van szó. Erről beszélgettünk Kovácsik Ritával

HH: Mit jelent az a szó, hogy cheerleading?

Kovácsik Rita: A cheer az szurkolást jelent, a leader pedig vezetőt, tehát a szó jelentése vezérszurkoló, a szurkolás vezetése. Nagyjából így lehetne ezt a szót lefordítani. A sportág lényege, hogy a lányok egy adott meccsen szurkolnak, buzdítják a közönséget, hangulatot termtenek.

HH:Milyen hagyománnyal rendelkezik a cheerleading Magyarországon?

K.R.:Nincs nagy hagyománya. Klasszikus amerikai sportágról van szó, amely nem számít olyan réginek, mert amikor az 1800-as évek végén feltalálták, ezt a sportot férfiak űzték, tehát a szurkolásból ered. Később vált női sporttá. Nem is voltak benne táncos mozdulatok, inkább pózok. Később belevittek tornaelemeket, táncot, gúlákat, ez utóbbiakat építik a csajok. Egymás nyakába ülnek, állnak, egymásra építkeznek. Tehát itthon nem annyira elterjedt. Ahogy az amerikai futball és egyéb ottani sportok bejöttek, úgy jött be a cheerleading. Nagyon hasonlít a tornára, ragaszkodik hagyományokhoz, nem annyira nyitott. Ez lényegében torna egy kis plusszal. Szerintem ezért nem terjedt még el annyira de most nagy divatja van, mint korábban más sportoknak, kezd népszerűvé válni. Elmondhatom, hogy minket is nyomnak előre.

HH:Mivel foglalkozol jelenleg?

KR: Az ELTE-n végeztem rekreáció szakon, Bsc-n és most a TF-en vagyok sportmenedzser szakos. Tanulmányaimat tekintve okleveles aerobik edző is vagyok. 8 évig verseny aerobikoztam és akrobatikus rockyztam. A cheerleading-ben kicsit mindkettő megvan. Az előbbi kettőt ma is edzői minőségemben űzöm. A Beac-nál pedig a gazdasági osztályon dolgozom gazdasági referens-ként.

HH:Mikor döntötted el azt, hogy a cheerleading sportággal szeretnél foglalkozni?

K.R.:Három évvel ezelőtt voltam kinn Amerikában, akkor már ide jártam az ELTE-re és dolgoztam kinn egy rövidebb ideig. Ott ismerkedtem meg a sportággal és ott szerettem bele. Amerikában sokféle sportmeccsre kimentünk, ahol sok cheerleading fellépést figyelemmel kísértünk. Amikor hazajöttem, elhatároztam, hogy szeretnék egy ilyen csapatot és az ELTE-től kaptam támogatást anyagi és lelki szinten egyaránt. Az ELTE Cheerleaderek az egyetlen egyetemi csapat volt kezdetben, ez volt az első hazánkban. Persze lehet már olvasni, hogy alakulgatnak, például a Corvinusnak is lett. Előtte is voltak csapatok de fiatalabb korosztállyal, 14-15 évesekkel. Mi ezt másképp csináljuk. Amerikában például kínos, ha nincs egy egyetemnek cheerleading csapata. Hosszú távon az a cél, hogy elismerjék ezt a sportágat itthon is. Annyira jó ha egy meccsen van egy kis plusz és nem csak a fiúk jönnek megnézni a focimeccset, hanem lányok is. Ezért kellene nagyobb mértékben, kampányszerűen megcsinálni ezeket a fellépéseket. Nagyon sok lehetőség van ebben a sportban, a versenyzés mellett a fellépési lehetőségeket tekintve is. Ezt kellene felismernie e többi egyetemnek is. Nem arról van szó, hogy Amerikát majmoljuk, hiszen ezt húzhatjuk magunk felé is, magyar jelleget kölcsönözhetünk neki.

HH: Nem annyira közismert, hogy egy cheerleading csapatban fiúk is részt vehetnek. Volt és jelenleg van-e erre igény részetekről?

K.R.:Egy komolyan versenyző csapatban van cheerleader fiú is, mert a nagyobb dobásokat neki kell kiviteleznie. Van egy pont, ami után már kell fiú. Mi is megépítünk egy három emelet magas piramist, de aki alul van, annak egy kicsit szívás megtartani a többieket. Van fiúnk, volt is egy. Szoktak is érdeklődni. Nem tudom melyik fiú nem örül annak, hogy 15 tök jó csajjal van együtt, velük dolgozik, emelgetheti, dobálhatja őket. A jelenlegi srác is nagyon jól érzi magát, aki hozzátenném, hogy a BME-re jár.

HH:Van más csapatod is?

K.R:Igen, van még egy gimis csapatom, de ők még kezdő szinten vannak.

HH: Érkeznek már a különböző csapatoktól konkrét felkérések?

K.R.:Igen, jelenleg egy amerikai futballcsapattól kaptam felkérést, hogy  egy ilyet elvállaljak, ahhoz nagyon jó ajánlatot kell kapnom. Nekem most az ELTE a legfontosabb., de számos eseményen vettünk már részt. Lényegében az összes ELTE-s rendezvényre elhívnak minket, legyen az Sportkampány, Gólyahajó, kari napok, Eötvös 5, Éjszakai sportnap, voltunk az Ironman OB-n, Triatlon világbajnokságon, ami itt Magyarországon volt megrendezve. Most februárban volt az All-Star kosárlaba gála, amely szintén országos méretű rendezvény, ilyen volt még Borsodi futball kupa néven egy teremlabdarúgó bajnokság vagy az EFOTT. Igazából ez csak azon múlik, hogy a csajok hogyan tudják ezeket beilleszteni a naptárjukba. Tavasszal minden héten szokott lenni fellépésünk, akár kettő is egy héten.

HH: Milyen anyagi vonzatai vannak ennek a sportnak? Elképzelhető, hogy ebből meg tudjon élni közületek valaki?

K.R: A táncosok szintjén nem tartom valószínűnek, hogy ebből meg lehessen élni. Azt nem mondom, hogy nem lehet vele zsebpénzt keresni. A csajok szoktak kapni a fellépésekért pénzt, akár ELTE-s, akár külsős. Azt mondhatjuk, hogy belőle profitál, mert az edzésekért nem fizet semmi pénzt, hanem az ELTE biztosítja ezt neki. Ingyen jár az edzésekre, viszont kaphat érte pénzt, ami zsebpénz kategória.

HH: Vannak  már versenyek és mérhető eredmények is?

K.R: A kicsik egyelőre táncolgatnak, eljárnak fellépni. nincsenek komolyabb eredményeik.  A fő csapatomnál már két nagy eredménnyel büszkélkedhetünk; Tavaly Párizsban egy egyetemi bajnokságon nyert az ELTE csapata. Emellett most rendezett egy országos versenyt az ELTE, amely a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája nevű futsal, tehát teremfoci kupa volt. Ott pedig második helyre futott be csapatunk.

HH: Ezek szerint folyik már a külföldi kapcsolatépítés is...

KR: Természetesen. Ilyen volt tavaly Franciaország. A következő állomás Milánó lesz, ott rendeznek egyetemi bajnokságot. Lett volna tavasszal is Belgrádban, de oda nem nagyon akartak menni a lányok, így nem megyünk. Hívnak minket külföldi egyetemi bajnokságokra, legyen az foci, kosárlabda vagy röplabda. Kelet Európában is vannak cheerleading csapatok, amelyek tagjai a Nemzetközi Cheerleader Szövetségnek, például csehek, lengyelek, szlovákok. Én értékelem, hogy mások is belefektetnek energiát és viszik előre ezt a dolgot. Egyetemi szinten pedig nagyon örülnek nekünk. Egy francia egyetemnek nem volt cheerlader csapata és tavaly látták, hogy milyen ez a sport. Ha most felmész az egyetemük bajnoki weboldalára, akkor az ELTE cheerleaderek tavalyi koreográfiája van fenn képként. Úgyhogy megvannak már a kapcsolatok, csak csinálni kell.

HH: Milyen tervek vágyak foglalkoztatnak? Elképzelhetőnek tartasz egy cheerleading szakosztályt a jövőben?

K.R: Elsősorban meg kell honosítani ezt a sportot Magyarországon, ez egy közös cél a többiekkel. Ütközünk falakba is és nem is, igazából nincs egy egységes szabályrendszer kidolgozva és ez lenne az első lépés, mikor megrendezünk egy versenyt. Ha ez a sportág szubjektívból objektívba alakul át, onnantól kezdve jöhet bármi, hiszen nemzetközi szintre is lehet vinni, abszolút meg van rá az esély. Azt bele kell kalkulálni, hogy egy ilyen egyetemi csapatnál az első a suli. Itt nem élsportolókról van szó, hanem olyan lányokról, akik szeretnek táncolni, élvezik, hogy egy csapat tagjai, a táncot, a cheerleaderkedést. Ezt is fiatal korban kell elkezdeni tanítani, a cheerleadereket is ki kellene nevelni.

HH: Hallhatnánk arról hogyan néz ki egy verseny, milyen szempontok alapján pontoznak a bírák?

K.R: Pontozzuk a koreográfiát, az összhangot, nyilván könnyebben mozog együtt öt lány mint tizenöt, a gúlákat, ami az építkezésről szól, nagy-e magas-e. Ezek lényegében álló pózok illetve az akrobatikát, a talajtornaelemeket, például a szaltót. A március 5.-i versenyen a főbíró Csisztu Zsuzsa volt, ő a tornaelemeket elég jól látta, bár mondtam neki hogy ez nem csak tornáról szól.. Ez egy hobbi sportág. Egy héten két alkalommal tartunk edzést  2-szer 2 órában. Emellett vannak pótórák, ha valamilyen sürgős, fontos dologról van szó. Ez hobbi szinten elég, ehhez kell igazítani az elvárásokat is. .

HH: Mit tapasztaltál eddig, milyenek a reakciók a visszajelzések? -Milyenek az emberek reakciói, amikor látnak titeket?

K:R: Van egy negatív sztereotípia a cheerleaderkedéssel kapcsolatban, ez általában a filmek miatt van. Szép de buta lányok vagy nem akarok obszcén szavakat használni, hogy micsodák. Mi globálisan tartozunk az ELTE-hez és szerintem ez látszik a lányokon is. Nem úgy vagyunk felöltözve, ez nem egy olyan csapat. Ezt a sztereotípiát eltörölhetjük azzal, hogy mutatunk is valamit a színpadon, nem csak rázzuk azt, amit lehet. De megvan ez a hozzáállás egy cheerleading csapat irányában, mert amikor voltunk egy futsal meccsen, épp az ELTE játszott az Újpest csapatával, mi mentünk oda, mert nem merték idehozni az Újpest szurkolókat. Ott olyat kaptunk, hogy azt a mindenit. Nem tudtuk elkezdeni a táncot, mert annyian üvöltöttek, hogy nem hallottuk a zenét. Volt aki dobált is be tárgyakat és a szurkolók közötti lányok egy része obszcén szavakat is használt ránk.

HH: Az interneten milyen elérhetőségeitek vannak?

K:R:A cheerleader.blog.hu, erre minden anyagot, információt felteszek. Ezek mellet t az ELTE SE, az ELTE Online és a Facebook-on is van ELTE cheerléeader csoport, oda is lehet csatlakozni. Oda is mindig minden felkerül, minden eseményről lehet tudni. Youtube-on is sok videó van fenn a csapatról. Nagyon nagy a médiaérdeklődés is, sok újságban voltunk benne, például kari újságok, HVG, Maxima de rádiós és televíziós műsorokban  is szerepeltünk . Azzal nem volt gond, hogy ne találjanak meg minket-nevet.   

(- szalai- , fotók a cheerleader.blog.hu oldalról )