|
|
|
Tweet |
|
|
|
Lassan végéhez közeledik a Kopaszkutya 2 forgatása, ebből az alkalomból a stáb nyílt forgatási napot tartott a Tabánban, ahol a sajtó képviselői beleshettek a kulisszák mögé. A ma már kultikusnak számító Kopaszkutya 1981-ben került a mozikba az akkor még a játékfilmezésben a szárnyait éppen csak bontogató Szomjas György rendezésében . A film nagy sikert aratott, amit mi sem bizonyít jobban, hogy körülbelül fél millióan látták, ez akkoriban és manapság is sok nézőnek számított.
A történet maga egy rock bandáról szól, akik sok sikertelen befutási próbálkozás után úgy döntenek, hogy visszatérnek az alapokhoz, és elkezdik a játszani a Kőbánya bluest . A ötlet sikeres is lesz, hiszen kisebb nehézségek árán is, de végül bekövetkezik a Kopaszkutyák nagy áttörése, amit a film végén meg is koronáznak egy hatalmas koncerttel. Ennek apropóján is tartották a Tabánban a nyílt forgatási napot, hiszen azt a bizonyos nagy koncertet anno itt adták ezeken a lankákon, a parkban. Amely koncert, a rendező, Szomjas elmondása szerint azért volt nagy szám, mivel semmilyen akkori sajtó vagy média orgánumban nem jelent meg beharangozó, kizárólag szájhagyomány útján terjedt az ingyenes koncert híre. A manapság gerilla marketingnek titulált hírverésben a zenész kollegák is részt vettek, hisz saját koncertjeik után meséltek rajongóiknak az ingyenes koncertről. Így a suttogó reklám hatására az ingyenes bulira hatalmas tömeg verődött össze, és vett részt szívesen a forgatásban is statisztaként. Szomjas György szerint több mint 10. 000 ember volt jelen ezen a kultikus eseményen. A kopaszkutya 2 már nem fikciós történet lesz, sokkal inkább egy számadásnak készül az eltelt 30 évről, arról, ami a zenészekkel történt, elmeséli történeteiket és együtt fölelevenítik a rég emlékeket is . Elmondásuk szerint Deák Bill Gyula maradt legközelebb ahhoz a szellemiséghez, amit az első film képviselt, ő a mai napig szívesen játszik és rendszeresen is Kőbányán bluest. Hobó azóta inkább a költészet felé húzódott, és gyakran megfordul különböző színházakban is. Szomjas Györgyöt is inkább mostanság a zene egy másik műfaja érdekli, hiszen az utóbbi években népzenével foglalkozott. Azonban elmondása szerint a rock az örök, s a szívében van .Sőt az elmúlt harminc évben is figyelemmel kísérte Hobóék pályafutását. Pont emiatt is jutott eszébe a folytatás elkészítése, mivel a Hobó Blues Band idén adta búcsúkoncertjét, ahol már el is kezdődtek a film munkálatai. A filmet várhatóan 2011 december 8. mutatják be, a készítők elmondása szerint nem egy szokványos bemutatót szeretnének, hanem egy nagy buli/ koncerttel egybekötött premierrel készülnek. Így a tervek szerint a bemutató nem egy moziban lenne, hanem a Barba Negra nevű szórakozó helyre tennék, így a mozi nézők már film közben önfeledten élvezhetnék Hobóék zenéjét. Az alkotók célja, hogy az országos bemutató napján az internet segítségével több vidéki városban és talán a határon túl is a film készítői élőben be tudjanak jelentkezni a vetítés előtt és utána is, mintha együtt nézték volna az ott ülőkkel az alkotást. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy mivel Andy Vajnajék még csak most kezdték elbírálni a pályázatokat -Szomjas György szerint az új rendszerben nincs fantázia-, ezért eddig a mozi nagyon nagy része önerőből, és sok kitartással készült. November 20-án, azaz egy hónap múlva a Tabánban megrendezik majd a Kopaszkutya Szépségversenyt, ahol a film egyik fontos szereplőjének kiválasztása is megtörténik majd. A szereplők, a stáb és a sajtó képviselői mellett voltak már ott kutyák is, akik bizonyára az egy hónap múlva esedékes szépségverseny helyszínének feltérképezésére érkeztek . ( kép és szöveg: szal ) Képriport a Galériában
Egy kis emlékeztető
|
|
|
|