Harmadik állomásához érkezett az újbudai közbiztonsági fórumsorozat. A meghívott szakemberek a Farkasréti Általános Iskolában várták január 31-én 18 órától az érdeklődőket, így természetesen a Sashegy, Farkasrét lakóinak biztonsága volt a téma.
A konzultációt Sass Szilárd önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a környék aránylag biztonságos, de ennek ellenére így is előfordulhatnak kisebb szabálysértések és bűncselekmények, amelyekre mindenképpen megoldást kell találni. A fórum egyik fő momentumaként Dr. Perjés-Petrekovich András a XI. kerület Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke Mészáros Istvánt és Mészáros Csabát köszöntötte, akik a rendőrséggel együttműködve sikeresen lelepleztek egy veszélyes bűnözőbandát. A két polgárőrt Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere és Kohári Péter Újbuda rendőrkapitánya jutalomban részesítette, valamint oklevelet adtak át nekik.
Az ünnepséget és a bevezetőt követően a fórumon résztvevő lakosok ismertették az önkormányzat a rendőrség és a polgárőrség képviselőivel, milyen gondok is foglalkoztatják őket. Íme ezek közül néhány:
- több közlekedéssel kapcsolatos felvetés érkezett (fekvőrendőrök, utcalezárások, zebrák, közlekedési táblák, parkolási gondok)
- elszaporodtak a vaddisznók és falkában járnak a hegyi részeken!
- hajléktalanokkal kapcsolatos problémákat jeleztek
Összességében nyugodt légkörben telt a fórum, tulajdonképpen általános problémákat vetettek fel. Tény, hogy az Önkormányzat ezekkel a fórumokkal jól fel tudja mérni a kerületben lakók gondjait, a problémás helyeket, így az intézkedés is sokkal egyszerűbb. Természetesen vannak olyan lakossági igények, amelyek nem teljesíthetők: ennek legfőbb oka, hogy vannak költségvetési korlátok, és olykor egymásnak teljesen ellentmondó, egymással szembenálló igények jelennek meg.