A keresztény ünnepek sorában igen jeles helyet foglal el a pünkösd, ami szintén egy mozgó ünnep, és mindig a húsvétot követő ötvenedik napon emlékezik tisztelettel a keresztény közösség a Szentlélek eljövetelére és az egyház megalapítására. Ebben az évben igen későre csúszott a pünkösd, hiszen június 11-12. a napja, így már sajnos elvirágzott ama kedves tövistelen, dússzirmú virág is, a pünkösdi rózsa.

Maga az elnevezés görög eredetű, hiszen a pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, és minden évben valahol május 10.  és június 13. között találhatjuk az aktuális naptárban a két piros betűs napot a niceai zsinat (Kr. u. 325) határozata óta. Maga az ötvenes szám is ősidők óta fontos volt az emberiség életében, amit pünkösd még jobban „beégetett” a keresztények történelmébe. „Ez a napja, hogy Jézus elküldi a megígért Szentlelket, akinek hét ajándéka a bölcsesség, az  értelem, a jó tanács, a  tudomány, a lelki erősség, a jámborság és az istenfélelem: „

A templomokat az ünnepre pünkösdi rózsa szirmaival borították, és fehér galamb pedig a Szentlélek jelképe volt. A népek ünneplőt öltöttek, a férfiak a temetésre, esküvőre valót, míg a nők bíborvörösbe öltöztek. Az imát és a meghitt ünnepet követte a mulatság. ..

 A király és a királynő

Áldott is, szép is és piros is, így a legtöbb európai országban ma is virággal köszöntik a jeles napot. Pünkösdhöz számos népszokás is kapcsolódik, amik az utóbbi időben ismét feléledtek Csipkerózsika álmukból. Pünkösd táján már buja zöld ruhába öltözött a természet, többet süt a nap, mint nem, a levegőben csodás illatok szállnak és jön a nagy szerelmek korszaka is…

Régi, s talán újra éledő népszokás a Pünkösdi királyválasztás. Ez a középkorban kialakult szokás a legények vetélkedésén alapszik, mikor lovas verseny, bothúzás, botvívás és egyéb ügyességi játék keretében kiválasztották a legjobbat maguk közül. Egy évig ő volt a legények vezetője, bírája, ott volt minden helyi összejövetelen és lakodalomban is.

Pünkösdkor sok helyütt választanak királynőt is, aki egyáltalán nem a király párja, hanem mindenhol a legszebb lányka kaphatta meg e megtisztelő címet. Mise után, ahogy a népek házról házra jártak, hogy kifejezzék jókívánságaikat, a lányos háznál a vendégség végén megkérdezték: Hadd, látom a királynétokat, édes-e vagy savanyú? A színes kendő alatt rejtőzködő leányzóról, ekkor lekerült a kendő, és ha csiklandozás után a fogát nem villantó, mosolygó kisasszonyt találtak alatta, akkor bízhattak benne a ház lakói, hogy az idénre jó termés várható. Örömükben a háziak tojással, borral, kolbásszal köszönték a kedvező „jóslatot”