A minap történt, hogy egy 107 éves ember kérte önkormányzatát, hogy segítsen hallókészüléke megvásárlásában. Elutasították kérését, 40 ezer Ft körüli összegről lett volna szó. Budapest egyik legnagyobb költségvetésből gazdálkodó kerülete tette mindezt. Neki pedig ez több, mint hallókészülék, ez számára az élet.

Igen, nem túl rózsás idehaza a helyzet, sok gyermek éhezik, sok család küszködik nap, mint nap azért, hogy előteremtse a minden napi betevőt. Tízezrek várnak munkára, százezrek külföldön keresik a boldogulást, mert itthon nem találnak munkát, vagy éppen képtelenek devizahitelüket törleszteni. A nyugdíjas korúak között is jelentős azok aránya, akik igen nehezen vészelik át az egyik kifizetéstől a másikig tartó időszakot. A KSH szerint többen születtek és haltak is meg, mint az előző évben. Fogyunk lassan, csendben. Szóval, nem egyszerű, sokaknak igen nehéz.

Miért is éppen egy 107 éves ember a gond? Talán amiatt, hogy az országban igen kevés van belőlük, Budapesten sem sok, és Újbudán sem gondolnám, hogy egy kezünkön ne tudnánk őket számba venni. Hazánkban a férfiak átlagéletkora 66 év, bár a tudomány szerint akár 120 évig is élhetnénk, ő most 41 évvel javította a statisztikát…

107 évesnek lenni legalább akkora teher, mint áldás. Cipelni a múltat, amely a Monarchia idején kezdődött és tart napjainkig. Emlékezni azokra, kik már rég elmentek mellőle, szülők, testvérek, barátok, rokonok, a feleség, akik már régen belefáradtak itt a földi létbe.

Gyermekei már javában nyugdíjas korúak és közülük is kettő már olyan korban van, hogy az önmagáról való gondoskodás felemészti energiáit.

Többnyire egyedül van egy lakásban a negyedik emeleten. Járkál, tornázik, ellátja magát, gyógyszerfogyasztása messze a hazai átlag alatt van, ami önmagában is csoda számba megy. Rosszul lát és nagyot hall, emiatt ki van zárva két olyan elfoglaltságból is, amik mozgalmasabbá, érdekesebbé tehetnék napjait, hisz sem olvasni, sem tévézni, de még rádiót hallgatni sem tud. Ezért kérte a segítséget, a hallókészüléket.

Nem kért még semmit. Nem köszöntötte az önkormányzat 100. 101….107. születésnapján sem, utóbbiról egy bulvár lap tudósított, s kezébe adtak egy újságot, hogy ő a legöregebb olvasójuk. Nem választották a kerület díszpolgárává pedig 1939. óta ott él, nem ment hozzá senki, hogy végigbeszélgessék az életét, pedig élő krónikása egy kerületnek. Nem küldtek hozzá nővért, vagy segítőt, nem támogatják az étkezését, s mivel 5000 Ft-tal magasabb a nyugdíja, mint a határ, így közgyógyellátásra sem jogosult.

Most először kért, személyesen a polgármesterétől, s onnan egy hivatalos levél érkezett, amelyben leírták a határszámokat, hogy mire lenne jogosult.

Kár, hogy azt nem mondták, gyűjtsön magának egy hallókészülékre…

Nem nagy dolgot kért, egy gesztust, egy élhetőbb életért, ami akár holnap, holnapután véget is érhet. Azt kérte, ha már itt maradt ennyi ideig, akkor ne zárják ki abból a világból, amely ily sokáig itt marasztalta, hogy az evésen és öltözködésen kívül történjen még vele valami. Hogy nevessen a humoron, hogy akár bosszankodjon a híreken, hogy egy-egy történet kapcsán hadd emlékezzen szép napokra, nehéz napokra és  hadd gondoljon arra, hogy még ma is van emberség, empátia, figyelem. Ha másnak nem, neki legalább jusson egy kis törődés. Igen, neki egy hallókészülék maga az élet!  ( szolcsánszky) 

Kacsolódő cikk: Aki még látta Ferenc Józsefet

_____________________

Utószóként, de még nem utoljára

Happy End van? Igen, úgy néz ki!

Tegnap este érkezett a hír, mely szerint Újbuda képviselőtestülete és polgármestere megtalálta a jogszabályi kötöttségekből a kiutat és összegyűjtötték a hallókészülék árát.

Az átadásról is beszámolunk majd.

Jó néha pozitív kimenetelű történetekről hallani, mert egy társadalom értékmérője, hogyan bánik az idősekkel és a gyerekekkel. Köszönet a felajánlásokért, az együttérzésért!

Ilyenkor derül ki, hogy nem veszett még ki az együttérzés, az empátia.